Mitől formabontóak a Native cipők?

A vegán cipőkről ismert Native márka története 2007-ben kezdődött, amikor a későbbi alapító, az akkor 30 éves Damien van Zyll de Jong egy snowboardos túrát követően azzal az ötlettel állt elő a barátainak, hogy kezdjenek el saját cipőket gyártani. Azonban nem akart hagyományos, bőrből vagy vászonból készült lábbeliket készíteni, hanem valami egészen másra gondolt. De Jong hamar a tettek mezejére lépett, ezért Kínába utazott tanulmányi útra a cipőgyártás folyamatainak megismerésére. Majd 2009-ben már meg is alapította a Native névre keresztelt céget, melynek székhelye a kanadai Vancouver lett, a márka neve pedig az amerikai őslakosok iránt táplált tisztelet kifejeződése.

 

Az első Native bakancsok és cipők teljesen a lágy és rugalmas, vízhatlan és tartós EVA (etilén-vinil-acetát) anyagból készültek, melyekkel látványos sikereket kezdtek elérni, azonban de Jong nem szeretett volna ülni a babérjain, s különféle mikroszálas anyagokkal kezdtek el kísérletezni az újabb modellek tervezése és gyártása során. Az egyszerű bebújós cipőktől a fűzős bakancsokig hamar széles termékpalettája lett a Native-nak, viszont a sajátos stílusjegyeinek köszönhetően a lábbelik mind egyediek és könnyen felismerhetőek.

 

Native, a fenntartható divat

 

A legnagyobb cipőgyártó vállalatokat megelőzve a Native az elsők között tette le a voksát a fenntarthatóság mellett, s lett az egyik élharcosa a cipő- és ruhaipar kizöldítését célzó törekvéseknek. A Native magára nézve igen szigorú szabályokat tart be az átlag divatmárkákhoz képest. Innovatív, folyamatosan fejlesztett alapanyagaikat igyekeznek minél nagyobb mértékben újrahasznosított műanyagokból elkészíteni, melyek mentesen az olyan kockázatos és szintetikus összetevőktől, mint a ftalátok, a formaldehid vagy a BPA. A Native lábbelik készítésekor nem használnak fel állati eredetű anyagokat, emiatt el is nyerték az állatvédő szervezet, a PETA vegán minősítését. 

 

A cég filozófiájának köszönhetően az elért kutatási és fejlesztési eredményeket más cégekkel is megosztják, így elősegítve a környezetbarát alapanyagok és technológiák ismeretének terjesztését. A hatékony gyártási folyamatoknak hála minimális mennyiségű hulladékot termelnek, a csomagolás során pedig igyekeznek újrahasznosított és újrahasznosítható anyagokat felhasználni. Ezen felül azt is vállalták a cégnél, hogy 2023-ra minden legyártott Native cipő teljes életciklusát tekintve fenntartható legyen. Ennek érdekében addigra kidolgozzák és bevezeti a Remix Project névre hallgató kezdeményezésüket, amelynek keretében vállalják minden elhasznált Native cipő begyűjtését, elemeinek szétszedését és újrahasznosítását.

 

Látható, hogy a Native-nál nem csak szóban, de tettekben is elkötelezettek a fenntarthatóság ügye mellett, tisztában vannak azzal a felelősséggel, amivel minden szervezet, cég és ember tartozik a bolygónk, s annak ökoszisztémája felé. A cég kutatás-fejlesztési tevékenységének is az a mozgatórugója, hogy az innovatív technikák és alternatív anyagok felhasználásával minél kevésbé terheljék a természetet és annak erőforrásait.

Kattints, ha Te is szeretnél egy Native cipőt vagy Native bakancsot! 

FACEBOOK